top of page

Elvesztett Érzékek 

Kóstoló Este

2025.03.29. 19:00

"Lukács Szabolcs sommelier bajnok és Molnár Attila barista bajnok barátsága réges-régre vezethető vissza. Meglepő, hogy eddig nem volt közös kóstoló estünk, hiszen oly evidens, hogy belevágunk egy ilyen közös projektbe.

Szabit jól ismerhetitek a TasteVinoból, Attilát pedig a kávépörkölésről, de azt lehet kevesen tudjátok, hogy Attila évekig íz- és trendkutatással illetve italfejlesztéssel foglalkozott a Távol-Kelettől, Afrikán és Ázsián keresztül Európáig, ami csupán megkoronázása volt bartender és barista szakmai indíttatású utazásainak a világ körül. Munkája részeként sensory vizsgákat tett és később már saját master classokat tartott. Így talán már meg sem lepődtök az Opusz Terem koncepcióján."

 Kóstoló estünk során a Szabi által kiválasztott borokhoz párosítunk közösen ízeket, illetve fogásokat, de nem maga az összhang lesz most fókuszban, hanem az érzékszerveink hatása az elménkre. Anélkül, hogy labormunkát vagy emberi kísérleteket végeznénk, egy hangulatos est során állítjuk kihívások elé vendégeinket, akár egy fine dining vagy molekuláris étkezés során, csak mi nem az alapanyaggal játszunk most, hanem az érzékszerveinkkel.

Tarts velünk!

Az 5 tételes borkóstoló ára fogásokkal 25.000 Ft

(ennél a menünél nincs mentes italsor opció)

A menüről előzetesen konkrétumot nem tudunk elárulni  de az tán nem meglepetés, hogy hozzánk híven fancy lesz 

Untitled (Instagram Post).png

​​​​​​

Jegyek kaphatók limitált darabszámban az Opusz Teremben vagy online is megrendelhetők, foglalhatóak.

Zártkörű program, asztalfoglaláshoz kötött.

AZ ÁRAINK AZ ÁFÁT TARTALMAZZÁK. ÉTEL ÉS ITAL ÁRAINKRA 10 % SZERVIZDÍJAT SZÁMOLUNK FEL.

KÉRJÜK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY SEM VEGÁN, SEM TEJFEHÉRJEMENTES, SEM SZÓJAMENTES MENÜT NEM TUDUNK BIZTOSÍTANI VENDÉGEINKNEK.

 

LEHETŐSÉGEINKHEZ MÉRTEN IGYEKSZÜNK ELEGET TENNI KÉRÉSEIKNEK, AZONBAN KÉRJÜK, VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY NEM MINDEN ESETBEN TUDJUK EZEKET MEGVALÓSÍTANI.

bottom of page